Anna gyurcsány öszödi beszéde
Buzás Péter
Buzás Péter (Mindszent, 1952. február 17. –) magyar politikus, jogász, országgyűlési képviselő, Makó város polgármestere.
Parasztcsaládból származott, egy Mindszent-környéki tanyán nőtt föl; a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett, de első körben nem sikerült bejutnia sem a jogra, sem a színművészetire. Rövid kitérő után felvették a JATE Állam és Jogtudományi Karára, ahol jogász diplomát szerzett. 1974-ben került a makói városi tanácshoz, és tizenöt év alatt egyre feljebb jutott a ranglétrán; a rendszerváltáskor végrehajtó-bizottsági titkárként hagyta ott állását önként, és kezdett el korábbi hobbijában, a kertészkedésben dolgozni.
1994-ben az MSZP felkérésére polgármester-jelöltként indult az önkormányzati választáson, amit megnyert; ezután még négy alkalommal választották újra (1998, 2002, 2006, 2010), és így ő töltötte a legtöbb időt a város élén a település eddigi történelme során. Országgyűlési választásokon három alkalommal indult, de csak egyszer, 2006-ban tudott nyerni; ciklusa alatt Csongrád megye 7. számú választókerületének képviselete mellett az önkormányzati és területfejlesztési bizottságban dolgozott. Csongrád Megye Közgyűlésében harmadik ciklusát tölti, mindhárom alkalommal az MSZP listájáról került be.
Fiatalkora, tanulmányai
[szerkesztés]Egy Mindszent-környéki tanyán született harmadik gyerekként; két nővére volt.„Két nővéremmel együtt a mindszenti tanyavilágban nőttem fel: a természet vett körül minket, és csak sokára, korosztályom városi tagjainál jóval később találkoztam a civilizáció vívmányaival. Sem többek, de ami fontos, nem is lettünk kevesebbek ez által [...] petróleumlámpa mellett tanultam írni, olvasni, számolni.” – írta gyermekkoráról később. Édesapja, Buzás Sándor parasztember, édesanyja Szécsényi Anna, háztartásbeli volt; a család húsz-huszonöt holdon gazdálkodott. Általános iskoláit Mindszenten és Mártélyon végezte.
Középiskolai tanulmán Bár a születésem körül akad néhány furcsa egybeesés, teljesen átlagos körülmények közé, átlagos családba érkeztem meg 1978. március 10-én, Szegeden. A nevem olyannyira átlagos volt, hogy éppen ebből fakadtak később a gondjaim, amikor már tizenévesen közéleti szerepet kezdtem vállalni, illetve megjelentek első írásaim. Tóth Lászlóként anyakönyveztek, ez az egyik leggyakoribb magyar név. A leggyakoribb magyar vezetéknevek listáján 2016-ban a Tóth a 3. helyen szerepel, Magyarországon 208 658 magyar ember viseli ezt a vezetéknevet, a László szintén a mindenkori lista elején volt megtalálható a keresztnevek között az elmúlt évszázadokban. Csanádi, Maria. "1 Paths to Political Capture and Institutionalized Corruption in Hungary, 2010–2021". Dynamics of an Authoritarian System: Hungary, 2010–2021, Budapest, Hungary: Central European University Press, 2022, pp. 11-198. https://doi.org/10.1515/9789633865781-005 Csanádi, M. (2022). 1 Paths to Political Capture and Institutionalized Corruption in Hungary, 2010–2021. In Dynamics of an Authoritarian System: Hungary, 2010–2021 (pp. 11-198). Budapest, Hungary: Central European University Press. https://doi.org/10.1515/9789633865781-005 Csanádi, M. 2022. 1 Paths to Political Capture and Institutionalized Corruption in Hungary, 2010–2021. Dynamics of an Authoritarian System: Hungary, 2010–2021. Budapest, Hungary: Central European University Press, pp. 11-198. https://doi.org/10.1515/9789633865781-005 Csanádi, Maria. "1 Paths to Political Capture and Institutionalized Corruption in Hungary, 2010–2021" In Dynamics of an Authoritarian System: Hungary, 2010–2021, 11-198. Budapest, Hungary: Central European University Press, 2022. https://doi.org/10.1515/9789633865781-005 Csanádi M. 1 Paths to Political Capture and Institutionalized Corruption in Hungary, 2010–2021. In: Dynamics of an Authoritarian System: Hungary, 2010–2021. Budapest, Hungary: Central European University Press; 2022. p.11-198. https://doi.org/10.1515/9789633865781-005 Copied to clipboard .ÉLETRAJZ
Amikor 1997-ben megkezdtem a tanulmányaimat a József Attila Tudományegyetem kihelyezett tagozatán, a Budapest Média Intézetben több tanárunk (Havas Henrikre és Zöldi Lászlóra név szerint is emlékszem) kifejezetten javasolta, hogy a Nagy, Kovács illetve Tóth vezetéknevűek újságíróként használjanak olyan nevet, amellyel meg tudják különböztetni magukat az azonos nevűektől. Így lettem hivatalosan is Toroczkai László, az erdélyi felmenőim után vettem fel ezt a vezetéknevet, amelyet egyébként már 14 éves korom óta használtam, amikor az első verseimet és írásaimat papírra vetettem, és ezen a néven jelentek meg az első cikkeim a Magyar Fórumban, ahol 19 éves koromtól kezdve publikáltam.
Egy szegedi lakótelepen nőttem fel, a nyolcvanas évek késő Kádár-kori világának tömeggyártásban készülő kellékei között. Ugyanazokon a piros és kék műanyag székeken ültem, mint több százezer honfitársam, az első autónkra, egy Polski Fiatra nagyon sokat vártunk, bár később alig tudtuk használni, mert állandóan szervizben volt. Gyermekkorom legkedvesebb emlékei egy Ruzsa és Ásotthalom közigazgatási határának közelében fekvő öreg vályogtanyához, és egy Domaszék és Kiskundorozsma között, a mező szélén épített kis hétvégi házhoz kötődnek, a családom tulajdonában lévő két kis tanyához, itt jöhetett össze néha a nagy család, itt t 1 Paths to Political Capture and Institutionalized Corruption in Hungary, 2010–2021